Álmoskönyv

Először egy kihalt városban mentem (mentünk? kivel?) autóval, én vezettem, ruhák lógtak. Mintha valami boltot kerestem volna.

Snitt

Vallástudomány vizsga volt a régi iskolám (Leőwey) dísztermében. Ott volt a Stabil, akivel beszélő viszonyban voltam, és amúgy lefogyott, de így is csúnya maradt. Úgy nézett ki, mint a régi osztályfőnököm. A haja is, mondjuk, olyan kleopátrás volt, meg olyan római-orra volt. No és akkor jött a vizsga, diktálták a kérdéseket, de nem fogott a tollam, ki kellett cserélnem benne a betétet. Aztán amikor sikerült, akkor nem hallottam a kérdéseket. Amikor valaki megmondta, akkor nem értettem, mit akarnak jelenteni. Amikor megfejtettem, nem tudtam a választ. Amikor kitaláltam, mit mondjak rá, akkor már nem volt senki ott, akinek mondhattam volna, senki nem volt ott, akinek elmondhattam volna. Szóval eltűntek a vizsgáztatók, de a terem maga is eltűnt. És ott voltam egy szinte üres udvaron, egyre kétségbeesettebben.

Snitt

Egy színházi öltözőkabinban beszélgetünk a Szabina nevű általános iskolai osztálytársammal. Egyszer csak mondja, hogy hallottam-e, hogy a Káemm elvesztette a Stabilt, a Stabil elveszett. Én mondtam, ne hülyéskedjen már, honnan vesz ilyeneket, én az előbb beszélgettem vele. Ő meg mondta, hogy higgyem el, ez az igazság. Örökre elvesztette a Stabilt….

Kreszből vizsgáztam, és a vizsgának volt egy olyan része, hogy gyakorlati kresz és alapműveltség. Ennek keretében közlekedni kellett a városban, és közben kulturális kérdéseket tettek fel. A vizsgabiztos pedig a Krajcsi volt. A Lujzival vizsgáztam együtt, esett az eső, ő végzett, és már valahogy elég késő volt. Szóval azt mondta a Krajcsi, hogy rám már nincs igazán idő, (később bevallotta, hogy reménytelen esetnek tartott), és menjek vele haza, aztán útközben majd megbeszéljük a dolgokat. Nagy házban lakott, de csak egy hatalmas nappali volt, meg talán egy galériás emelet, nem tudom. Szóval a nappaliban egy asztal, ott vacsoráztunk, meg volt egy plazmatévé, ahol nagyon alternatív zenék meg videók mentek, azokat néztük, meg a plafonról kógtak le kötelek, meg bordásfalak voltak a falakon, és lehetett lengedezni a köteleken, mint Tarzan. Lengedeztem is. Aztán azt mondta, hogy neki már más dolga lenne, a Sefcsikkel kéne találkoznia, szóval menjek haza. Kikísért, és akkor láttam, hogy hatalmas sziklakertje van, tele szebbnél szebb virágokkal. El voltam ámulva, és teljesen megahtódott, mert neki a kertészkedés volt a mindene, és még nagyon sokáig beszélgettünk a növényekről.

Aztán hazamentem, villamossal.

Utána nem tudom mi történt, de arra emlékszem, hogy meg volt halva az egyik mamám, Apa anyukája. Mentünk autóval, én vezettem. És valahogy hírét vettem, hogy anya is meghalt, rettenetes volt. Mert tudtam, hogy Káemm sem szeret, anyukám sincsen, és egyáltalán, ezután már csak egy teljesen üres élet várhat rám. Pécsről jöttünk ki autóval, a Bóly felé vezető úton, véletlen égve hagytam a reflektort, és egy nagyon pici olasz autó rámdudált, és integetett. Én próbáltam lekapcsolni a lámpát, de csak nagyon nehezen sikerült...

Úszóversenyen voltunk. Aztán jöttünk hazafelé, egy teherautó platóján utaztunk. Ott volt sok rajztáboros, kajakos, Anya, Hugi is. Meg a nagynénim meg a nagybácsin is. Időszakosan a teherautó platója használtruha bolttá változott, és én találtam egy szép nyári ruhát, le is akasztottam a polcról, de megláttam, hogy leárazva 65 000 Ft. Nagyon meg voltam döbbenve ezen, elszomorodva vissza is akasztottam. Aztán valamit mondtam a nagynénimnek, aki szintén nagy megdöbbenésemre azt mondta, hogy ő többet nem s vesz magának új ruhát, mert nem azon múlik az ember szépsége, hogy hogyan öltözködik. Az egésznek valami magasabb rendű lényege van. Aztán arról volt szó, hogy a csoport egyik fele délután ki szeretett volna menni Orfüre strandolni. Én inkább Harkányban szerettem volna maradni. Minthogy azon mentünk keresztül, ez egyszerű is lett volna. Az Áginak valahogy siekrült is leszállni, pedig nem is álltunk meg. Szerettem volna találkozni a Zolival. Az Ági már találkozott vele, mondta, hogy menjek én is. (A fényképezőgépen keresztül kommunikáltunk. Először csak beszéltünk rajta keresztül, aztán már tetket is lehetett változtatni rajta, szóval közlekedni.) Akkor elhatároztam, hogy leszállok az autóról, ami időközben átváltozott betonkeverős-kocsivá, aminek én nagyon rossz felén csimpaszkodtam. Minden esetre sikerült lejönni, és egy képcsőházban teremtem. Teret ugrottam, és megtaláltam a Hugit, meg a Zolit. Valahogy úgy éreztem, hogy hiába akartam találkozni vele, ez már nem az az ember, akit szeretek. Gusztustalannak találtam. Meztelenül mászkált a lakásban, nem nagyon zavarta ebben, hogy mi ott vagyunk. Együtt lakott a barátnőjével, aki mint kiderült, babát várt. Volt egy kicsit csúnya fekete macskájuk, aki amúgy nekem szimpatikus volt, és úgy ivott a tejből, hogy belelógott a farka.

Utaztam. Azt hiszem Erasmussal, és szinte biztosan Németországba.Anyáéktól elbúcsúztam, és felszálltam a járatra. Először teljesen normál busznak tűnt, kicsit öregnek is, aztán mentünk egy darabig, és felemelkedett a levegőbe. Hát teljesen el voltam bűvölve. Egy repülő busz volt. Nagyon élveztem. Aztán már a tenger partján jártunk, amikor megálltunk pihenőt tartani. Ahol mi álltunk meg, az egy alső szint volt, ahonnan alig lehetett látni a tengert. Végig az a gondolat motoszkált bennem, hogy ha elmegyek Németországba, biztos találkozni fogok Káemmel, mert ő elment Berlinbe. Szerettem volna viszont látni. Aztán ahogy ott nézelődtünk, odajött hozzám egy német fiú, németül beszéltünk. Nagyon könnyen összebarátkoztunk, és meglepően hamar közeki kapcsolatba kerültünk. Mondta, hogy nézzük meg a kilátást, beleegyeztem. Elkezdtünk felmászni létrákon, és minél feljebb másztunk, annál nőiesebb lett frissen szerzett barátom. Mire felértünk a tetejére már biztos voltam benne, hogy lány. Egy olyan peronhoz értünk, ahonnan szintén repülő buszok indultak. De a levegőben voltunk egy nagyon instabil létrán. Akkor jött egy nő szemből, és nem vette figyelembe, hogy nem férünk el. Majdnem lelökött engem, aztán mászott tobább lefelé, de alig ment 3 lépcsőfokot, amikor leesett, zuhant és meghalt. Hibásnak éreztem magam. Felébredtem.

A Balatonon voltunk, egy vitorláson. Az alaphelyzet szereplői: Apa, Anya, Hugi, Zsuzsi, jómagam. Átúszásra készültünk. Nagyon sütött a nap, dél volt, éreztem, hogy ég le a hátam. Főleg, hogy tudtam, hogy ezen a nyáron még nem is voltam napon. A családom tagjai úgy voltak, hogy néha feltűntek, aztán megeltűntek. Apa mondjuk a kezembe nyomott egy pólót, hogy húzzam fel, Anya meg megkérdezte, hogy ugye bekrémeztem magam naptejjel. Én mondtam, hogy öööö hát persze... :)
Aztán Zsuzsival mentünk a hajóval, illetve úgy, hogy én vontattam a hajót, az tuti, és le akartunk parkolni vele. Ez sikerült is, és akkor bekapcsolódtam hajó nélkül az átúszásba, nagyon sok ember ment, és ismerősök is voltak köztük. Például a bácsi, akinél kajakoztam tavaly nyáron. És mondta, hogy hogy eltűntem. Rettenetesen szégyenltem magam, mert tényleg megígértem, hogy majd megyek, és nem mentem. Aztán eszembe jutott, hogy a családomat, meg a Zsuzsit is elhagytam, és arra sem emlékeztem, hogy le volt-g horgonyozva a hajó, vagy hogy hol hagytam. Szóval vissza kellett fordulnom, hogy megkeressem őket. Meg is találtam a hajót, ami szerencsére ki volt kötve, és rajta volt a Zsuzsi is. No meg valahogy az egész Kung-fu csoport rákerült, és rajzfilmet akartak nézni. A Peti mellett ültem, és mi nem szerettük volna, és nagyon örültünk, hogy kikapcsolták a TV-t. Ezért a vállára hajtottam a fejemet, ő meg meglepetésemre megcsókolt. Nem is tudtam mire vélni a dolgot, mert úgy tudtam, van barátnője. No mindegy, gondoltam. Aztán eszembe jutott, hogy a családomat is elhagytam, és meg kell őket keresnem. A mamámhoz érkeztem, aki a Balaton felső partján lakott, abban a házban, amiben igazából is, de folyton felújítást tartott. Nagyon csinos volt már a ház, épp az új virágokat néztük. Amúgy nagycsaládi grillparti volt. Akkor nekem eszembe jutott, hogy még át kell úsznom a balatont, pedig már délután 3 óra van, ez nagyon felzaklatott.
Közben írt a Peti sms-t, hogy nagyon szeret, meg talán boldog új évet, és minden sor között (mert ezt egész hosszan fejtette ki) kisdínós képek voltak, ez jelezte azt, hogy tényleg igazán nagyon szeret. Nekem ez nagyon tetszett, kivétel azok a képek, amiken a kisdínók megették egymást. De összességében így is eléggé meg voltam hatva.

És az idő csak múlt, és én egyre jobban aggódtam a miatt, hogy még át kell úsznom a Balatont...

Szóval ott kezdődött az álmom, hogy valahogy a középkorba csöppentem, mint a királyné udvarhölgye, csudaszép ruhában. Azonban a király valamiféle hadi kémes feladattal akart megbízni. Én bátran ránéztem és azt mondtam, hogy nem lehet, mert én mézeskalácsot kell süssek a kis királyi porontyokkal. Ő erre olyan tök aranyos lágy és jószívű tekintettel rámmeredt és mondta, hogy rendben, de rámbízná a 3 unokatesóját is akkor. én meg felültettem a királyi utódképző 12 résztvevőjét a pacikra, akik ott várakoztak ránk és elmentünk. A következő kép, hogy a szomszédunk Julcsi néni lakásában vagyunk a kis trónörökösökkel és mézeskalácsot sütünk, de valahogy odakerült Balázs is, aki török betűket formált a mézeskalácsból, és mikor számonkértem, hogy mért van itt, azt mondta, hogy ez, mármint a török betűk mézeskalácsból, feltétlen szükséges csatolmány a phd-jéhez. Én meg mondom rendben, és akkor a legkisebb kisherceg felmászott az ölembe, és elkezdtünk mézeskalácsot sütni. Nem tudom mi lett a vége...

Hát, ki mástól, mint Káemmtől...

Először valahol voltunk együtt, minden esetre homályba vész a dolog. A lényeg az volt, hogy nagyon szerettük egymást. Ő bányamérnök.építőmérnök volt, én építész. Ő dolgozott mindig, én pedig mentem hozzá látogatóba, vittem neki ebédet, és ő mindig örült. Azért nem dolgoztam én is, mert babát vártam, mégpedig tőle. Ezzel szinte teljesen egy időben a Hugicám is babát várt, szóval Anya nagyon örült, hogy rögtön két unoka fog jönni. A Zsuzsi (anya unokatesója) volt a védőnönk, ő mondta mindig, hogyan kell bánni a gyerekkel. Anya pedig mindig ragaszkodott hozzá, hogy az be legyen tartva. Már megszületett a baba, vagy nem tudom, szóval ugrottunk egyet az időben, mert a szoptatásról volt szó. Arról, hogy majdnem egy éves volt, és én még mindig szoptatam. A Hugi, meg Anya azt mondták, hogy ilyenkor már nem szabad, én meg mondtam, hogy de a tradicionális társadalmakban is, meg a fehér ló fiában is!!! Ott is meddig szopnak a babák! Ők meg nem engedtek, én meg elhatároztam, hogy még egy kicsit akkor is szoptatok, milyen már ez, hogy ők itt beledumálnak. Meg utána azon is elgondolkoztam, hogy Káemm vajon tudja-e, hogy közös babánk van, mert hát nem nagyon jelentkezik mostanság....

Egy nagy teremben voltunk. Leginkább egy falusi kultúrházhoz hasonlított. Ünnepség volt, karácsonyi parti, vagy szilveszter, vagy a kettő között valami. Sok ismerős volt, mégsem találtam a helyemet. Aztán megjelent Apa, és kártyajátékra invitált, de nem csak engem, hanem többünket, az unokatesómat, a barátját, a Makit, anyát, és egyre többen voltak ott, talán ismeretlenek is. Ő osztott, és mindenki tudta, hogy ő tud a legjobban játszani. És a játékban mindenki meg is húzta magát, törekedtek egy biztonságos második helyre. Egyedül én voltam, aki ki mert állni ellene rendesen. Fekete Macskát játszottunkahol az a lényeg, hogy valaki rak valamit, és neked ogyan olyan színt kell rakni, de lehetőleg kisebbet, mint ő, különben vesztettél. Apa fekete szivet rakott, szóval a szív fekete volt! Mégpedig valami nagyot. Én is elkezdtem rakosgatni. Mindenki károgott, hogy úgyse lesz annyi olyan lapom, én meg mondtam nekik, hogy akár csöndben is maradhatnak, lesz. És tényleg, mintha átváltoztak volna a lapjaim, csak raktam, raktam, és végül megnyertem a játszmát....

Nos, a mai álmom az Aud Maxban kezdődött, és igazából nem tudom, mi célból voltunk ott… Elég elveszettnek éreztem magam, meg a hely szabadtéri volt félig, sok ember mászkált a sorok között. Először tudom, film volt, utána meg kisebb csoportok gyűltek össze, én is bekapcsolódtam egybe, ahol verseket kellett bemutatni, meg elemezni. Mindenki egy aját verset rakott be. Én is beraktam kettőt, amikről úgy éreztem, hogy jól sikerültek. De amikor megnéztük őket, valahogy mégis furcsák voltak, olyan csonkák, elrontott sorok, hiányzó rímek. Mintha valaki direkt összekuszálta volna az egészet.

Aztán valahogy beúszott a képbe Káemm is: Cseteltünk, de nem számítógépen, hanem a vallástudomány füzetemen keresztül. Felírtam, amit üzentem, és megjelent a válasz rá. Vicces volt. Ja, volt valami autó a dologban, de teljesen homályos.

A következő jelenet, hogy Káemmel jövünk hozzánkfelé, és találkozunk Újvári Katival, aki megkérdezi, hogy hova megyünk. Erre én, hogy hozzám, Káemm pedig hogy „Haza!” Szóval hogy neki nálam volt az otthon. Aztán feljött hozzám, és nem csókoltam meg, pedig eszembe jutott, hogy lehetne. Elkért egy könyvet, meg egy füzetet, ahova a könyvet jegyzeteltem ki, és kommenteltem. Csodák csodája, az is a vallástudomány füzetem volt. Felolvasta, hogy miket írtam, és itt meg módfelett szellemes mondatok voltak, nagyon szépen összerakott vázlatok, szóval tökéletes. Furcsa, hogy a társasági helyzetben kellemetlen meglepetés írt az írásommal kapcsolatban, vele pedig kellemes. Szóval odaadtam neki a füzetet, eltávozott, és akkor eszembe jutott, hogy hát juj, mi a Zsuzsival abban a füzetben elég sokat leveleztünk, és valószínűleg ő is szóba került, nem is egyszer!

Hát szóval az volt a lényeg, hogy lehet, hogy túl sok jóbarátokat nézek, de Ma éjszaka erejéig Chandler Bing nálunk lakott. Azt álmodtam, hogy éppen az egyik altájos vizsgám előtt vagyok egy nappal és rohadtul tanulok, ő meg állandóan beleszólogat, hogy ez így nem jó meg minden. És akkor a Nóri közölte velem, hogy Chandler  tulajdonképpen régen altajisztika szakos volt régen. És akkor nekem kiestek a kis szemeim, de chandler megvigasztalt hogy tulajdonképpen nem vagyok segghülye és megölelgetett. Ezekután közölte, hogy ha már úgy is az egyetemre megyek ugyan vigyem már be a padlón fekvő 10 kiló könyvet a Barna Gábornak, akkor biztos ötöst ad majd a vizsgáimra, és kacsintott egyet hihihi.

össze-vissza, hülyeségek...vizsgaidőszak közeledtével egyre rosszabb?

amire emlékszem még, hogy hátul nem volt rágófogam, és nem tudtam enni, idegesített a dolog, elléptem hát fogorvoshoz. azt tanácsolta nekem, hogy a kiesett tejfogamat tegyem a helyébe,mivel amúgy is ez a legermészetesebb megoldás.hittem neki, de nagyon megynomta az ínyemet a régi tejfogam, ezért kiköptem.

a többi is ilyen kaotikus álom volt, de  a többit elfelejtettem.

amikor foggal álmodom, mindig eszembe jut Krúdy Gyula...olvassatok utána, mit jelent foggal álmodni:(

Sok dologra nem emlékszem, csak arra, hogy jelentkeztem mesterképzésre, de nem sikerült bekerülni. Nagyon csalódott voltam, és a sikerélmény-mentesség fájt:( Amikor felkeltem, borzasztó nyomasztó érzésem volt

Este mulatni voltam Káemmel, és későn értem haza, rögtön lefeküdtem, elaludtam, és azt álmodtam, hogy még mindig ott vagyunk a szórakozóhelyen, egészen hajnalig, amíg világos nem lesz. Akkor elindultunk haza, kettesben Káemmel, egymást átölelve. Jó érzés volt így sétálgatni. Mindenféle építkezések mellett haladtunk el. Éhes lettem, és elhatároztam, hogy tejbegrízt eszek reggelire. Nem nagyon reménykedtem, de megkérdeztem Őt is, kér-e esetleg. Hogy főzök tejbegrízt, főzzek-e neki? És rettentő meglepődve hallottam, hogy a válasz IGEN volt. Szóval elindultunk hozzánk haza (amúgy hirtelen Szegeden lettünk), hogy megreggelizzünk. Örültem.

A történetnek ezen a pontják felébredtem Jóatyám hörgős köhögésére....És rettentő éhes voltam.

Nos, azt álmodtam, hogy hétvége volt, és anyával indultunk valaholvá, ez a kezdet homályba vész, csak annyi a lényeg, hogy feltörték az autót és elvittek valamit. Nem lehetett nagyon fontos, de akkor is. Aztán másnap kimentünk az udvardi mamihoz, ami után egy nagy túra volt betervezve, mindkét nagy hátizsák is nálunk volt, a csomagtartóban. Nos, mi ott a maminál nagyon kellenesen elteáztunk, amígy megintcsak feltörték az autót! És csak a riasztóberendezést vitték el, ilyeneket, hogy autórádió, pénztárca, kulcsok, mp3 lejátszó, otthagytak. Logikus. Így asszem nem mentünk kirándulni, sajnos. Másnap mentem viszont iskolába. Valami könyvtudomány óra előtt tébláboltunk a folyósón,és valami másik házifeladattal is küzdöttünk, én pont az ajtóban álltam, és akkor bejött Káemm, és amit roppantul furcsállottam, hogy végigsimította a hasamat, megfogta a kezemet, és se szó, se beszéd, bevezetett a szobájába. Én meg, meglepve bár, de örömmel libbentem utána. A szobája egyáltalán nem olyan volt, mint igazából, mert volt benne egy franciaágy, szóval lakás is volt egyben. Ő ledobott néhány fölöslegesnek ítélt ruhát, és hátastugrott az ágyba, én meg közepesen szerényen leültem. Beszélgettünk, többek közt az alkalmazott pszichológia interjúról, amit vele akartam csinálni. Ezt furcsállottam, mert igazából a Tari Annamáriával akartam csinálni, de annyiban hagytam, gondoltam, tartaléknak jó lesz, vagy ilyesmi. Egyszer csak felém fordult, és már nem tudom, hogy volt pontosan, de megcsókolt, és csak csókolóztunk.... jó sokáig. Olyan sokáit, hogy már-már elkéstem óráról. De nagyon csodálatos volt. Aztán mókából megharaptam az orrát. Ez nagyon tetszett neki. Mondta is, hogy sokkal szebb lenne így. De ő ezt nem akarja bevállalni, mert olyan teher lenne, amit nem akar... Szóval nem tudja... És csak ölelgettem és simogattam, és nem tudtam, mi lesz. Reméltem, hogy majd szól, és találkozunk, ha itt lesz Pécsen. És akkor mondtam, hogy kell órára mennem, aztán meg hogy fú, annyi izgalom történt velem a hétvégén, pl. 2x is kiraboltak! Aztán volt valami csetes dolog is, de az totál ködös. MEg tescós bevásárlós dolog is, de az is homály.

Az a jó ebben az álomban, hogy egyáltalán nem volt álomszerű. Valószerű volt, színekkel, ilatokkal, érzetekkel. Konkrétan még most is érzem, hogy hogyan csókolt, sőt, olyan kis apró gondolataim is voltak, amik a valóságban átszaladnak az ember fején...Szép volt:)

Nem emlékszem tisztán mindenre, csak arra, hogy Harry Potter voltam és mindenfelé repültem, hoppanáltam meg miegyéb, és egyszer kikötöttem Charlienál, akiről azt hittem, hogy a barátom, de a kisbabája, mert az is volt neki, egyszercsak azt mondta, hogy öljön meg. És akkor én gyorsabb voltam és kiderült, hogy Tudjukki beléjükbújt. És akkor Tudjukki ránktámadt és én nyertem, azátn pisilnem kellett és felébredtem.... ennyi.

Nos, hát kivel álmodtam volna elsőnek, ha nem a Káemmel?!

Mentem az utcán, ahol lakott. Kertes házban, egy régebbi fajtában, amilyenből sok van Pécsen. Kint volt a kertben, látta, hogy elmegyek a ház előtt, és utánamszaladt. Hozott nekem egy nagy fehér virágot. Mondta, hogy menjek be hozzá, mert már mindenből elege van, unja, abból is elege van, hogy a nője folyton kertészkedik (pedig ez nem is az ő kertje), és vele nem törődik, meg úgy amúgy is. A nőjét is unja. Mondtam, hogy jó, és átkaroltam, és megsimogattam a hasát, ami megint nagyon szexi volt:) Nem laktak ott egyedül, csomó emberrel találkoztunk. Aztán bementünk a szobájába, nagy szoba volt, félhomállyal, meg antik kanapéval a sarokban. Az ablakon szakadtas függöny lógott, és az "asszony" éppen nem látott be. Akkor elkezdtünk enyelegni, meg beszélgetni is közben, persze, aztán valaki benyitott, és valami balhé-szerűség volt. Aztán békében hagytak minket, (itt érzékeltetném, hogy sok a homályos rész), a következő, amire emléékszem, hogy teljes boldogságban szeretkeztünk. És jó volt.

A következő álom egy csomó ember megmentéséről szólt. Volt valaki, aki feltalált valami gyógyszert. De olyat, hogy jó volt a rákra meg az aidsre, meg még fogamzást is gátolt. No de ez a gyógyszer nagy mennyiségben erős méreg volt. Halálos. És meg kell mondjam, nem tárolták valami nagy biztonságban. Én is bemehettem oda, ahol tárolták. Nos, ez az ember valami tornaórát is tartott egy nagy tornateremben, sok ember volt, és én értesültem róla, hogy mindenkinek a papucsát bekenték ezzel a méreggel, meg azzal is mostak fel. De ez a muki csak tartotta az órát, és nem volt hajlandó elhinni, hogy itt merénylet van. Persze voltak beépített emberek is, akik ellenem dolgoztak. Közben még szünet is volt, aminek keretében egy nemezképről értekeztünk a feltalálóval, ami nagyon tetszett neki, meg a fogamzásgátlásról, ami nem nekem való, de nem ártana, hát igen, múltkor is a nélkül voltunk együtt a kedvesemmel. Szóval folyt az óra, és kezdtem érezni a mérgezés hatását. Pl. elkezdett vérezni a talpam, de mindenki másnak is, és megpöccintettem pár mellettem állót, ők meg eldőltek, szóval kiderült, hogy igazat mondam, és midnenféle óvintézkedések lettek téve, ablakik kinyitva, mindenki menekül, a tudós kétségbeesett, hogy miért, a beépített ember meg a barátja egymásnak estek ("hogy tehetted ezt?") ilyesmi.

Dereng egy másik álom, ahol áradás volt, meg utazás, szval káosz a világmindenségben, de asszem mindenki "megúszta szárazon".

Biciklitúrán voltunk nyugat-európában. Osztrák, svájci és olasz alpok. Idilli időjárás, meglepően könnyed lankák stb. Ami meglepő volt viszont, az az volt, hogy az utat kb 20 méterenként fejfák szegélyezték, zöld-fehér-piros, és piros-fehér zöld színezetben. Voltak kisebb rétek az út mentén, ott több fejfa is volt, zászlókkal. Néhol hungarista feliratok. Megkérdeztem, mért vannak ezek itt, és azt válaszolták, valami pariztánharcokban estek el.... Meg balesetekben is. Aztán egyszer csak, mint egy tanösvényen, mindenféle halállal kapcsolatos táblák voltak kirakva az út mellé, és Csifi elkezdett előadást tartani, különös tekintettel arra a táblára, amely a halál neurokognitív alapjait részletezte. Emlékszem, ezen FMRI képek is voltak, mindenféle léziókkal. A lényeg ott volt, hogy a halál előtt már csak a basalis ggl környékén lehet aktivitást észlelni... Továbbtekertünk, és odaértünk a TIKhez (könyvtár). Betoltam a biciklimet, hogy majd ott rögzítem le, de a zárat kinthagytam. Káemm, aki szintén odakerült, már kint lerakta az ő kerékpárját, és amikor bejött, sandán néztük egymást. Ami különös volt rajta, az az, hogy sárga alapon fehér pöttyös zakót, és pasztellből élénkzöldbe játszó buggyos törökpasa nadrágot viselt. Gondoltam álmomban is, hogy mi üthetett belé mostanság, hogy ennyire ketyós...:)

Vácon még iskolába jártam, középsuliba. Timi is az osztálytársam volt, meg a többiek is. Orsi, meg még valaki, aki szintén csoportunkba jár, azt mondták, hogy ők gyalog mennek. Mi Timivel felültünk a buszra. Minek gyalogolnánk 45 percet, ha a busz 5 perc alatt bevisz a városba? Gondoltuk, és felültünk a „rémálom” buszra, ami sárga volt, de olyan emeletes busz, mint amilyen Angliában van. Ja meg vittem a piros gurulós bőröndömet is, amibe Szegedre pakolok be mindig.Nem volt fedett a teteje, és hátul beszélgettünk, akkor már Csillával. Nem tudom hogyan, de Timi már nem volt velem, hanem csak Csilla. Dehogy ő, hogy került oda… Timiből Csilla lett… Egy gonosz férfi, akin látszott, h pszihopata, odajött hozzánk, (én valamiért tudtam, h meg akar minket ölni, mert már a kisugárzása ijesztő volt) és elkezdte Csillát inzultálni, lökdösni. Nem szexuálisan zaklatta, csak durván. Én nagyon féltem, és leugrottam a száguldó buszról. De akkor már a busz régen máshol volt… Nem tudom, hogy került oda, Vác másik végébe. Mikor leugrottam, minden ködös lett, és még hátborzongatóbb. Egy lélek sem volt az utcán, csak én. És azt hiszem talán az az őrült is ott volt, mert még mindig féltem. Elkezdtem menekülni, futottam, ahogy csak bírtam, nehogy utolérjen. Valami biztonságos helyet kerestem, ahol nem találhat meg. Bementem az emeletes házak utcájába. Már sötét volt, és láttam egy kutyát. Nem tudom mi bajom volt, de tudtam, h meg fog az is ölni. Azt gondoltam, ha nem veszek róla tudomást, békén hagy. Így is lett, és futottam tovább. Nagyon légiesen és gyorsan. Hirtelen a mellettünk lévő faluban voltam, az elágazásnál. Onnan kocsival csak 15 perc az út (emelkedő) haza, ezt tudtam. Már fáradt voltam, de tudtam, hogy haza kell jutnom, mert ott nem találhat meg ő, és biztonságban leszek. Elkezdtem futni. És csomószor hátra néztem, h követ-e. Nem láttam senkit, de mint egy téveszmés skizofrén menekültem a képzelt ellenségemtől… Megérkeztem az utcánkba, már hajnalodott, és a ködtől alig láttam valamit. Megnyugodtam, hogy már az utcánkban vagyok. Még futottam. De nem emlékszem, hogy hazaértem volna…

Furcsa, mert ma úgy feküdtem le, hogy már régen nem álmodtam, és nagyon akarok egy álmot. És működött! Kúúl. Remélem már nem követ senki. xd

Nem tudom miért van ez, de valahogy ösztönösen vonzódom a férfirokonjaimhoz. Értsd úgy: nagyapám, keresztapám, nevelőapám stb.

szintén, egy számomra nagyon fontos emberrel álmodtam a  mai napon, és akárcsak korábbi "ősz" álmom, lélekmelengető volt.

Konkrétan az álmom, hogy Istivel (akivel egy napon születtünk néhány év eltéréssel..:)) ) beszélgetek, meg megölelgetett, és azt mondta, hogy ne csüggedjek, mert egy fickó sem ér annyit, hogy szomorkodjam miatta. Megölelgetett, és lelkileg teljesen feltöltődtem:)

Reggel, amikor eszembe jutott az álom, de főként az érzés, az volt az első, hogy írtam neki smst, ha esetleg a telepátiás képességem esős időben gyengébben sikerülne

Gyönyörű, érzéki álmom volt. Alapjában véve nem szeretem az őszt a nyilvánvaló elmúlás miatt. Ám sok részletéért rajongom..Ezek testesültek meg tegnap előtti álmomban:

Abban a házban laktunk, ahol most is, egy emeletes, családi ház, eldugott kis falucskában. Amolyan béke-szigete. A kertünk is hasonló volt, mint most, csak sokkalta nagyobb. Gyönyörű szőlőnk volt, ágab-bogas, mint a mesékben, amit el tudsz képzelni, amikor még a fejedet is le kell hajtanod a hatalmas fürtök miatt...Egyszer, amikor már sokat mentünk a "kis" kertünkben. elfordultam balra, és megpillantottam egy házat. Mondani sem kell, hogyan képzeld el. Tökéletesen beleillett abba a szentimentális környezetbe, amit eddig leírtam: igazi kis babaház volt. Bementem az emeletes épületbe, és falambériás falakat láttam. Odamentem a lépcsőhöz, felmentem rajta, mert tudtam, hogy valami csoda vár rám az emeleten. De meghallottam apu hangját a lépcsőről visszafordultam. Még láttam az arcát, de nem tudom, mit mondott. Majd felébredtem.

Olyan volt az egész, mintha csak egy álomba cseppentem volna!:)

Általános lélektan 3 vizsga volt, valami jurtaszerű képződményben, és én úgy éreztem, nem tudok semmit. Demonstrátorok (vagy nemtudom mik) vizsgáztattak, szóban. Már mindenki levizsgázott, csak én nem. Be is osztottak valakihez, akivel elmentünk egy félreeső helyre, hogy ne legyen nagy a hangzavar. Vonatok jöttek-mentek. Kezdett volna kérdezni, erre én elájultam. Nagyon megijedt, mentőt hívott (ami zöld volt, és az volt ráírva, hogy emergency). Egy nagyon goromba néni szállt ki belőle, mire én feléledtem, és mondtam, hogy ugye nem akarnak bevinni a kórházba, azt neeeem akarom! Erre azt felelte (miközben a többiek a hordággyal babráltak), hogy neki aztán mindegy, csak a véremet kell megvizsgálnia, nem visz ő engem sehová, de a vérvizsgálat jegyében jól össze is szurkálta az ujjbegyeimet. Onnan vett vért.

Aztán, miközben pakolászott, elmondta, hogy igazából azért ilyen goromba, mert nagyon nehéz az élete. Aztán távozott.

Gondoltuk, mi is visszatérünk a többiekhez, habár a vizsga nem sikerült. A fiú furcsa volt, mintha közeledett is volna, meg nem is… Szóval úgy döntöttem, szükségem van rá, hogy legyen valaki mellettem, közel hozzám, és ezt közöltem is vele, valamint odabújtam. Ezt ő nagy megkönnyebbüléssel vette tudomásul, minthogy (mint kifejtette) ő már első pillanatban belémszeretett, csak nem merte elmondani. Sokat ölelgettük egymást. Én nem voltam még biztos, hogy tudni fogom majd szeretni, aztán megegyeztem magammal, hogy majd próbálkozom.

Visszatértünk a sátorhoz, ahol egyesek az István a királyt gyakorolták (nem volt nagyon jó), a többiek meg, mint pl. az unokatesóim, ezt kritizálták. Hozzájuk csatlakoztam én is. Engem meg cikiztek, hogy milyen gáz a ruhám. Tényleg az volt. Egy bő, ezüst színű műszálas gatya volt rajtam. De senkié sem volt jobb, na.

Most már nem értem. A komment annyi, hogy amikor elaludtam, azt kértem, hogy álmodjam meg azt, hogy igazából mit gondol ő most (régebben volt hogy tényleg bejött a dolog, gondoltam hátha), aztán gondoltam, hogy áhh, úgyse lesz az igazi, vagy mittudomén, nem értek az álmodáshoz eléggé, de legalább emlékezzek. Meg izgalmas legyen. :) És ezt álmodtam:

Úgy volt, hogy nem tudom hol laktunk, de a konyhaszekrények, meg a spájz a pszichológia tanszéken volt. És olyan döntést hoztam, hogy a máj, meg a májkrém belefér a vegetáriánus táplálkozásba. És Hugival májas kenyeret ettünk, de elfogyott a hozzávaló, elküldtem, hogy hozzon, erre nem hozott. Mondtam, ha már ilyen májas napot tartok, akkor májat akarok enni, majd én hozok magamnak. És mentem a tanszékre. Összefutottam Káemmel, akinek büszkén meséltem, hogy én most májat keresek, mert libamájat fogok enni. Ő meg épp órát tartott, és flegmán válaszolt valamit. Ennek ellenére, mint az előző évfolyam egy jeles alakja, bementem az órára. Asszem egy ideig segédkeztem valamit, aztán elkezdtem beszélgetni Káemmel, aki az Spss helyett balett oktatását rábízta egy legjobbik barátjának nevezett demonstrátorra (vagy valami ilyesmi) És akkor eljátszottuk azt az ujjösszeérintős jelentetet (Isten meg Ádám, én voltam az isteni oldalon, hehe). Aztán magához húzott, és megölelt, és megcsókolt, és megcsókoltam, és ezt még párszor megtettük, és nagyon jó volt. Ja, és szeretkeztünk is, de azt már nem olyan nagy közönség előtt, hanem egy rettentő kényelmes franciaágyon. És valamiért kék volt a keze. Mintha nemezelt volna:) És azt is megbeszéltük, hogy neki bari van a laptop képernyőjén, én meg tegnapelőtt találoztam egy sünivel, akit meg lehetett simogatni. És mindennek mindketten nagyon örültünk.

Amikor felébredtem, nagyon kellett nevetnem, mert az egy dolog, ha az életben nem köetkezetes valaki, az mégegy dolog, ha két ember nem következetes egymással, de hogy ez egy álomban is megtörténhet, no az már nagyon mókás. Persze itt most úgy teszek, mintha az álomvilág stabilabb lenne:) Lassan kereshetek valami terapeutát...

Ugye, amikor egy szerelemnek vége szakad, az megviseli az embert. Egész nap a fejedbe fészkeli magát, elalvás előtt Ő az utolsó gondolatod, és természetesen, mikor reggel felkelsz, Ő az első. És amikor tudatosul, hogy még éjszaka sem volt nyugtod tőle:

G nem szerepelt az álmomban, legalábbis konkrétan, és személy szerint nem. Viszont Manó, az egyetlen roti kiskutya, akit szeretek, és aki G-é eltűnt álmomban. Éreztem, hogy véglegesen elveszett. Úgy éreztem, hogy G most olyan kínt él át, amilyet én is..Miatta...éreztem a fájdalmát, nagyon szereti azt a kis dögöt.

Mintha nem lenne elég a saját nyomorunk, szenvedjünk a másétól is?

Azt álmodtam hogy:

Szegeden voltam. Elbúcsúztam Zsókámtól, és elindultam az egyetemre. A szürke szoknyámban és a fehér fölsőmben, bölcsésztarisznyával, ahogy illik. De az út nem a szokásos volt, elvezetet mindenféle fura tájakon, dimbes-dombos helyeken, földutakon. Én merengtem, méláztam, és egyszer csak (megint, mintha a semmiből jött volna) megjelent mellettem egy Jeep. És ki vezette? Hát Káemm. És elkezdett beszélni hozzám, és nagyon élesen emlékeztem is rá, hogy mit, de most már nem emlékszem. Minden esetre véletlenl sem vett volna föl. Ja, és vörösesbarna volt a haja is, meg a szakálla is, és csak az ősz tincséről ismertem meg. Szóval Ott jött mellettem, és lökte a süket dumát, mint mindig. Hirtelen ott teremt Zsuzsi is, meg amikor már megálltunk, három informatikus srác is (a Petiék, akik anno fölöttünk laktak), és kiadogatta nekik a csomagjaikat, és ők útjukra eredtek. Mi pedig tovább beszélgettünk. Zsuzsi is elsomfordált közben, mert kínosnak érezte a dolgot. Ami azt illeti, az is volt. Káemm mondta, hogy el szeretne menni, megnézni, hogy milyen a temető. Erre én mondtam, hogy szívesen elmegyek vele, bár órám van, de hát az nem igazán fontos. No erre belőle kibukott, hogy "Ő márpedig (miattam) nem akar szakítani, és elege van ebből az egészből, meg hogy már megbeszéltük," és egész messzemenően fejtegette volna a bűneimet, ha én valahogy frappánsan le nem zártam volna. Talán mondtam neki, hogy "Hát Te hülye vagy." aztán továbbmentem. Dallamosan, könnyedén lépkedtem. Hát, akkor végre tényleg vége, gondoltam magamban.

Mosolyogtam, amikor felébredtem. Gondoltam magamban, hogy akkor hát végre tényleg mindennek vége.

Aztán a következő álom már annyira zavaros volt, hogy csak annyira emlékszem, hogy Káemm mégsem volt képes békében hagyni, hanem eljött hozzám Pécsre, és ott vendégeskedett csomót, meg volt vele valaki más is, aki leginkább jelenlegi szőke hímszomszéunkra hasonlít, és az a más sokkal kedvesebb volt, én meg latint tanultam.