Álmoskönyv

Általános lélektan 3 vizsga volt, valami jurtaszerű képződményben, és én úgy éreztem, nem tudok semmit. Demonstrátorok (vagy nemtudom mik) vizsgáztattak, szóban. Már mindenki levizsgázott, csak én nem. Be is osztottak valakihez, akivel elmentünk egy félreeső helyre, hogy ne legyen nagy a hangzavar. Vonatok jöttek-mentek. Kezdett volna kérdezni, erre én elájultam. Nagyon megijedt, mentőt hívott (ami zöld volt, és az volt ráírva, hogy emergency). Egy nagyon goromba néni szállt ki belőle, mire én feléledtem, és mondtam, hogy ugye nem akarnak bevinni a kórházba, azt neeeem akarom! Erre azt felelte (miközben a többiek a hordággyal babráltak), hogy neki aztán mindegy, csak a véremet kell megvizsgálnia, nem visz ő engem sehová, de a vérvizsgálat jegyében jól össze is szurkálta az ujjbegyeimet. Onnan vett vért.

Aztán, miközben pakolászott, elmondta, hogy igazából azért ilyen goromba, mert nagyon nehéz az élete. Aztán távozott.

Gondoltuk, mi is visszatérünk a többiekhez, habár a vizsga nem sikerült. A fiú furcsa volt, mintha közeledett is volna, meg nem is… Szóval úgy döntöttem, szükségem van rá, hogy legyen valaki mellettem, közel hozzám, és ezt közöltem is vele, valamint odabújtam. Ezt ő nagy megkönnyebbüléssel vette tudomásul, minthogy (mint kifejtette) ő már első pillanatban belémszeretett, csak nem merte elmondani. Sokat ölelgettük egymást. Én nem voltam még biztos, hogy tudni fogom majd szeretni, aztán megegyeztem magammal, hogy majd próbálkozom.

Visszatértünk a sátorhoz, ahol egyesek az István a királyt gyakorolták (nem volt nagyon jó), a többiek meg, mint pl. az unokatesóim, ezt kritizálták. Hozzájuk csatlakoztam én is. Engem meg cikiztek, hogy milyen gáz a ruhám. Tényleg az volt. Egy bő, ezüst színű műszálas gatya volt rajtam. De senkié sem volt jobb, na.