Úgy kezdődött, hogy az albérlet sokkal nagyobb volt, mint valójában. És nagyon modern, és nagyon színes, és volt benne legalább 2 fürdőszoba, amik olyanok voltak, mint egy fürdőszobaszalonban. És sok ember lakott ott, például csoporttársunk Zsófi, aki szintén angol nyelvvizsgára készült, meg az én Zsókám is, aki nyaralt, és csak nem akart megérkezni, meg Káemm és anyukája és barátnője és egy ellenséges kém lány. Manónak hívták. És én pont fürödtem, illetve kiszálltam a kádból és meztelenül elájultam vagy mi, amikor Káemm hazaért, és mondta, hogy ne aggódjak, nem látott semmit. Én meg magyarázkodtam magamnak, hogy nem, ez nem direkt volt, mármint a magammutogatás. Aztán beszélgettem a barátnővel meg az anyukábal, akiket őszintén "nem szerettem", mert gonoszak voltak, és bántották az én kedves.... na mindegy. Szóval azután meg beszélgettem volna Káemmel, de mindig ott volt a Manó, a kém, és amikor Káemm odahajtotta a fejét, az fögtön jelentette az "ügyet". De nem beszélgethettünk sokat, mert jöttek rendőrök, és bejelentették, hogy nekünk mennünk kell őrszolgálatra. Hát persze ők kerültek egy csapatba, én meg a leggonoszabb rendőrtissztel együvé. De hamar megkedveltük egymást, egészen megszelídült. Valami fáklyát kellett meggyújtani, azzal kellett volna őrködni, de nekem nagyon körülményes volt ez a meggyujtás akció. Mindez a veszprémi viadukt lábánál történt, ami közvtlen elérhető volt a lakásból. És rózsaszín láthatósági mellényes rendőrök bicikliztek ki alóla....
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
zsókalyány · http://shadowfairy.blogol.hu 2008.08.13. 09:01:35