Nem tökéletesen emlékszem, hogyan jutottam el a végkifejlethez.
Először Csigánál voltam, akinek új lakása volt, aztán kimentünk (közben Hugi is megérkezett, aki a volvót vezette (!), szóval ő jött értem, és kimentünk a harkányi strandra, ami egy tó vagy folyó volt, nem ám pár medence. Voltak ott emberek, de nem igazán emlékszem. Elkezdtem úszni, és odaértem egy töltéshez, amin felfelé folyt a víz, és a halak felfelé ugráltak rajta! Emberek is másztak felfelé, így gondoltam én is felmászok. Másztam-másztam, de egyszercsak függőleges lett az egész, és nem ment tovább. Próbáltam óvatosan visszafelé haladni, hogy nehogy visszaestek, de hihetetlenül eltávolodott az alja. Akkor oldalaztam egy kicsit, és aluminium csöveket találtam, ahol, gondoltam, akár felfele is könnyű lesz haladni. Végül is nincs messze a teteje. (vízstintesen voltak ezek) És amikor elértem a tetejére, hát látom, hogy a kamionoknak való híd legeslegtetején vagyok. Nem örültem kifejezetten, mert tudtam, hogy ez nekem nem lesz jó igazán, innen lemászni. Láttam, hogy mások leugrranak, és gondoltam, hogy hát én is csak egy álomban vagyok, bármit megtehetek, és UGROTTAM:) Először kicsit megijedtem, aztán csak zuhantam, zuhantam, szabadestem, tiszta jó volt, és a végén nem csapódtam be, hanem lelassultam, és még lebegtem kicsit a víz fölött. Nagyon jó volt!!!
Aztán volt valami nyári tábor (lehet hogy még ez előtt) és Káemm, meg én is részt vettünk a szervezésben, mint valami alszervezők:) És szerettük egymást. Nagyon! És terveztük, hogy másnap találkozunk, és valamit ott flörtölgettünk, aztán hihetetlen szenvedélyesen megcsókolt(uk egymást). Aztán már nem emlékszem.
Meg a karate vagy tajcsi edzés valami kádakban és azok között volt, és Hugi is járt, meg a Dávid is, és folyton károgott. Úgy kell neki:)
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.