Az elejére már nem emlékszem, csak arra, hogy a házunk mellett lévő fa garázsból lóistállót akartunk készíteni, de az nagyon pici volt. Ezért rábeszéltük Gatyikáékat, a szomszédainkat, hogy ugyan adják már el nekünk azt a területet, ami kell, hogy megérkezhessen a 3 pici paci nekünk. És akkor eladták és elkezdődött a nagy építkezés, ahol a Zoli is épített, és akkor még nem ismertem de az álmomban is beleszerettünk egymásba, és ugyanolyan jól csókolt mint a valóságban. És minden nagyon nyálas és boldog volt, de nagyon élveztem. És akkor megjöttek a pacik. ez egyik kiscsikó volt és nagyon rugdalózott, a másik meg épp akkor született és egyből a kezbe repülte magát, mert voltak apró kis szárnyai, és bácsi aki hozta őket, azt mondta ez nagyon ritka, és akihez először odarepül, az örökre a gazdája marad. Már épphogycsaknem arany tojást nem tojt. És végignyalta az arcom és akkor felébredtem...
Rég nem álmodtam, de hogy ilyen csodás legyen... Megérte.
Csók mindenkinek! Zsé voltam
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
mesike005 2008.07.29. 12:01:07
én most megyek 1én tunéziába, utána tárgyalunk. addig is puszillak, és jo légy!
Mesike
zsókalyány · http://shadowfairy.blogol.hu 2008.08.09. 07:44:53