Az eleje a homályba vész, mint mindig. Amire először elmékszem, hogy Hugival bolyongunk, és nem találjuk az otthont. Egy este egy néninél kötünk ki, aki gyanakvó. Mert megnyerőek vagyunk, és sugárzik beéőle, hogy pszichológusnak készülök, elmeséli a sorsát, ami nem mondható valami szerencsésnek. Minden esetre megengedi, hogy ott lakjunk egy darabig. Volt neki is egy lánya, akinek meg néger fiú-barátja volt, akinek volt egy szintén néger barátja, és így 4en vagyoráztunk, amikor valamiért elkezdték mutogatni a hímtagjukat. Kellemetlen. (Akkor is kellemetlennek éreztem, de olvastam, hogy ez szokás majmoknál, meg primitív népeknél, hát gondoltam biztos ők is azok, szóval nem valami meglepő, mégha annál otrombább is. )
Egyik nap kimentem sétálni a töltésre. Fura alakok mászkáltak, mint mindig, ha az embe kimegy a töltésre. Az egyik egy 20. század eleji kézben hordozható ágyút vitt magával. Na ez meglehetősen nagyon fura volt. Meg is bambultam hogy mi a manó? (Mi a fészkes foton???) És akkor meg azt láttam, hogy ez az ember egy kisfiút kerget, aki egy akkumlátort visz magával, és pityereg, és tiszta sár a szája belül is. Rettenet. Akkor visszarohantam, megvédtem a fiút talán, vagy amúgy is érdektelennek tartotta az a fegyveres manus a továbbiakban, és amikor odamentem, a fiú egyre csak azt mondta, hogy elvesztette az apukáját, és nem találja, jajj, elvesztettem az apukámat. Megkérdeztem, hogy mikor, nem tudta. Amire legutóbb emlékezett, az az volt, hogy az apa elment bevásárolni a Metroba, míg az anya kertészkedett, meg a kissebb tesójukra vigyázott. És ő valahogy elkószált.
Feltettem magamban, hogy segítek rajta, (derengett, hogy a rádióban hallottam a héten, hogy elveszett egy fiú.) de sajnos felébredtem, aztán próbáltam visszaaludni, és gondoltam a fiúra, de erre már nem emlékszem, hogy mi lett. De remélem sikerült.