Kettőt is álmodtam.
1. álom:
Szegeden battyogtunk nagy kacagások közepette pár emberkével, köztük talán Almival, de Timi mindenképp ott volt; abban az utcában mentünk, ami az újszegedi Sportcsarnoktól megy a híd felé, és bementünk egy emeletes házba, ami belülről már a Nyammamám lakása volt. Persze, kicsit másképp nézett ki, nagyobb volt, és a nappali bizonyos idópillanatokban a MÁV-állomásra emlékeztetett. :P Egy néninek vittünk ajándékot, aki valami köztiszteletben álló néne volt - én nem nagyon bírtam, hehe -, és nekem csak valami csóró német nyelvű szövegem volt, amire azt mondta, köszöni, de nem érti. Egyébként a nappaliban volt egy óvodáscsoport is, akiket még álmomban sem láttam azelőtt, de az óvónénik - talán kettő volt - álmomban tök közeli ismerősök voltak (éber állapotból szemlélve persze nem). És ott volt a tavalyi osztálytársaim közül is pár (András - bunkóbb volt, mint valaha :P; Andi - olyan volt, mint mindig, tök élethű; és egy Anita nevű lány, aki valójában nemigen létezik, annak a Timinek a szerepét töltötte be, akit Andi "szervezett be" az osztályba anno) és mondták, hogy Szmola üzeni, hogy valamit meg kéne csinálnunk talán HTML-ben, vagy nem tudom, és menjünk már be a Katonába (a suli), hogy együtt hozzuk össze. Ennek persze semmi értelme. XD Anita aztán rám mosolygott, és elkezdte szavalni J. A.-tól a Reménytelenül végét, de nem jól... azt mondta:
"A semmi ágán ül szivem,
Kis teste nyugtalan remeg"
És miközben mondta, egyre inkább óvodás lett. A végére már teljesen az volt, és nem néztem oda, és mikor visszanéztem rá, már fenn állt valamin, és egy rózsaszín papír darumadarat akasztott fel egy polcra (tök féltettem, hogy leesik).  Az óvónénik egyébként mondták, hogy egyben tartják a farsangot meg a ballagást, ami nem tudom, hogy fér össze, és egyáltalán ki ballag... de persze, ők tudják. Ott volt a Zöreg is (hímnemű létrehozóm), aki rajzolt  érdekes nagymacska-fejeket (a nagymacskán belül keverék volt a jószág), egyébként nem volt olyan lepukkant és burnyák, mint szokott. ^^ És valami különös oknál fogva ő fordította le a német szövegemet, amihez nekem egyáltalán nem volt kedvem, szóval semmi rossz érzésem nem volt miatta (legalább tesz valami hasznosat, hehehe).  És az óvodások krepp papírból tettek reám farsangi díszet (bojtot, meg mifenét), aztán kiugrabugráltak szépen egyes oszlopban a konyhába. Utánuk mentem, de nem voltak ott, mert bementek a kamrába, amin belül valami nagyobb játszószoba volt, és ott elbújtak. A konyhaasztalon láttam egy tortának látszó tárgyat (téglalap alakú volt, barna, volt rajta ugyanabból az anyagból valami szoborszerű dísz, meg Times New Romannal ráírva, hogy "sajnáljuk, de nem tudjuk többet igénybe venni a szolgáltatásaikat", alatta néhány ábra, amik úgy néztek ki, mintha rosszul lettek volna kinyomtatva, az alatt meg hirdetés, hogy valami kezdőt keresnek, aki kapiskálja valamelyest a programjukat, mert a képekkel van valami). Mondtam ott valakinek - akit a mamámnak gondoltam, bár nem láttam így konkrátan, hogy ő az -, hogy ott az a torta, de nemigen érdekelte. Közben a kamrából kikandikált Marcsi (csoporttárs), kérdvén, megvárom-e Liát (szintén csoporttárs), mert később jön. Valamit még megjegyzett arról, hogy Leonardo DiCapriót is csak a Replikátorok koncertre engedik el, és arra ő menni akar, én meg röhögtem, hogy pont arra (de a Replikáre gondoltam közben). Ott volt Borsó is, aki tök másképp nézett ki (alacsonyabb volt és vézna, trendi fehér fölsőben, karamellszínű hajjal, amiben világosabb tincsek voltak, és a bőre is sötétebb volt, meg az arca is más), meg másképp is viselkedett, de valahogy mégis tudtam, hogy ő az. Nagyon megölelgetett, zavaromban megveregettem a hátát, és azt mondtam, "te kis nyomi". :P És valahogy karácsony volt.

2. álom (felébredtem hajnalban, és visszaaludtam):
A csoportunk egy része Szokóval császkált valami plázában, aztán valahogy raktáráruház lett inkább, és Szokó akart valamit ilyen nagy fagyasztópultból; majd szatyrokkal indultunk haza, de a többiek addigra már lettek valahova, felszívódtak. Tél volt, kezdett sötétedni. Elég kedélyesen dumálgattunk a tanárnővel, de azt nem álmodtam meg, miről. Aztán alig, hogy elbúcsúztam tőle, jött valami fazon egy általam divatosnak vélt kics kocsival (inkább rohamosztagossisaknak nézett ki, így utólag :P), és magam elé emeltem a karom, gondoltam megáll, vagy kikerül (pedig általában nem várok ilyenre), de nem így történt. Tök hosszan néztem a megátalkodott trendi fejére (rózsaszín napszemcsi, melírozott vödörséró, szoláriumozott bőr), és simán elütött. Még valami visszafogott, ám gonosz élvezet-/elégtételfélét is láttam a képinn. És elütött. Próbáltam úgy esni (kb. dőltem, mint egy fa), hogy középen a kerekek között legyek, de azok épp, hogy leértek a földre (mint a matchboxoknak), aztán valahogy tényleg olyan könnyűnek tűnt a járgány, mint egy játékautó, le is löktem magamról, bele egy pocsolyába, amiben el is merült szerencsésen, de a szatyrom valahogy belekerült, azt még kirángattam. A koma szerintem megúszta, felszívódott; vele kapcsolatban csak annyit nyugtáztam, hogy mégse győzött le, mégse ersebb. Aztán valahogy ott lett egy nag, hi-tech tévé, elkezdtem kapcsolgatni a távirányítóját, és a teletext valahogy a "világban" jelent meg. Gondoltam, mit ki nem találnak... :P